Molnár Sándor: TUMO. Akvarellek, tusrajzok (1987- 1993)

2017.04.04. - 2017.04.29.

Kiállító művészek: Molnár Sándor

1055 Budapest, Falk Miksa u. 30. Megnyitó: 2017. 04. 04., kedd, 17 óra

A MissionArt Galéria eddig három kiállításon mutatta be Molnár Sándor munkáit. 2010-ben a „Sunjata” Üres képek (2005-2009) és a Korai képek (1956-1974), majd 2013-ban a Korai papírmunkák 1958–1978 című tárlatokon láthattunk egy-egy válogatást a művész hatalmas életművéből. A most következő kiállításon újra papír alapú művei kerülnek elő műterméből majd három évtizedes lappangás után. Az 1990 körüli TUMO sorozat különböző szakaszaiból származó tűz-képek hihetetlen változatosságot mutatnak a cikluson belül is, szuggesztív erejük minden bizonnyal magával ragadja majd a Molnár Sándor művészetét nem, vagy alig ismerő látogatókat is. Az utóbbi években – talán nem meglepő módon – nagyon megnőtt az érdeklődés az olyan, az utóbbi évtizedekben készült művek iránt, amelyek már ma (főleg szerzőjük személye miatt), klasszikusnak számítanak. Molnár Sándor művei ebbe a körbe tartoznak.

 

A kiállítás a Budapest Art Week (2017. április 18-23.) rendezvény programjai között is szerepel. Ennek keretén belül galériatúrákat is szerveznek, a MissionArt Galériába április 22-én.

 

Idézetek Molnár Sándor: Tumo című katalógusából:

"A tűz elem műveletei

1. Calcinatio — kiégetés

A kiégetés esetében meggyújtjuk a tüzelőt, a földet és a vizet,a tárgyat, a természetet, a démonokat és a zombikat, és elégetjük őket. Ez a választóvonal. Amit a tűz eléget, az halandó. Ami meleggé és fénnyé változik, az halhatatlan. A tűz a határ a halandó és a halhatatlan között. Ez a tárgyi világ fölszámolása és a démonok legyőzése. Megszűnnek létezni, átemelkednek a fénybe, és ott halhatatlanná lesznek. A kiégetés szenvedés, aszkézis, levet minden mágiát. Átváltoztatja a földet és a biológiai ösztönöket fénnyé. Először megfékezi a lelket erkölcsi törvényekkel, majd elégeti, fölszámolja az ösztönerőket.

2. Reductio — a tűz gyöke vagy középpontja

Célja a tüzet centrumára redukálni, ami a fény. A kiégető, bősz tűz a szenvedést, a létezést szeretetté és tiszta fénnyé változtatja. A fényben válik a sokaság eggyé.

3. Sublimatio — finomítás

A finomítás során a fénnyé vált tűz egyesül az ürességgel. Az üresség a tűzön áttűnik."

 

"Nézzétek, a mennyei létra oldalán

Az Ég Urát kísérő fény-szellemek

Miként mutatják utamat,

És az égbolton vándorló planéták

Miként ragadják magukkal a testem

A vérrel jóllakott csatamezőkről.

Erőmet végsőkig csigázva,

Visszaverem a démonok támadásait.

Most lépteim az istenhez vezetnek,

Kinek neve: „ő az!”

S minél közelebb érek hozzá,

Alakja annál nagyobb lesz,

S egyre tisztábban kirajzolódik.

Majd megpillantom magam előtt

A tomboló Tűztavat, zsarát-mezők közepette.

Életem forrása és hajtóereje e kettő:

A láng-kalászú föld s a tűz-örvényű tó."

Egyiptomi Halottaskönyv

Kapcsolódó cikkek:

  • Sinkó István: Lángoló belső tüzek
  • Képek

    ″Tumo″ No 2., 1987
    ″Tumo″ No 2., 1987
    akvarell, papír, 72,5x50,7 cm, j. b. l.: Molnár Sándor k. l.: ″Tumo No 2″ j. l.: 1987
    ″Tumo″ No 6., 1987
    ″Tumo″ No 6., 1987
    tus, papír, 42x30 cm, j. b. l.: ″Tumo No 6/56″ j.l.: Molnár Sándor 1987
    ″Tumo″ No 87., 1991
    ″Tumo″ No 87., 1991
    tus, akvarell, papír, 61x43 cm, j. b. l.: MS k.l.: 91 j.l.: ″Tumo No 87″
    ″Tumo″ No 11/3., 1988
    ″Tumo″ No 11/3., 1988
    akvarell, papír, 73x51 cm, j. b. l.: Molnár Sándor k. l.″Tumo No 11./3″ j. l.: 1988