Kiállítás a FERi-ben: Tükröm, tükröm, mirror, mirror

2017. szeptember. 20. - 2017. október. 14.

„A Tükröm, tükrömkiállítás címe szándékosan ídéz meg egy ismert mesebeli fordulatot, mely alkalmat ad nő és tükör állandó, és problematikus összekapcsolásának vizsgálatára. A kultúrtörténetben az önmagát tükörben, víztükörben, esetleg a Hold tükrében vizsgáló, merengő nő képe gazdagon illusztrált. Hol a társdalami passzivitását, hol a férfi tekintet számára felkínálkozó attitűdjét reprezentálta, de combos hagyomnya van a vanitas metaforáknak is, mely egyenlőségjelet tett nő és hiúság; felület és az általa implikált erkölcsi viszonyrendszerek, felületesség, csábítás között.

FERi második évét nyitó kiállítás Ujj Zsuzsi most előkerült sorozatát mutatja be, Tükör a falon (1989) címmel. A saját árnyékával, illetve borotválkozó tükrökkel létrehozott, arcát, genitáliáit mutató absztrakt önarcképekből eddig négy volt ismert, most azonban közel három tucat vintage változat került elő. A kiállítás rendhagyó módon két másik munkát hívott párbeszédre, két aspektusát mozgásba hozva a sorozatnak.

Az első két hétben Julie Zando The A HA! Experience (1988) című videója lesz látható. Az „a-ha tapasztalat” az a pillanat, amikor egy gyermek először felismeri saját képét egy tükörben; ez kulcsfontosságú az intelligencia és az identitás fejlődéséhez. Ez az a pillanat is, amikor az „én” átadásra kerül egy külső befolyás irányításának. Az elbeszélés ebben a lenyűgöző videóban egy olyan jelenetet ír le, amelyben egy fiatal nő, a szexuális ébredés szélén, rádöbben saját anyja jelenlétére az ágyában. Ez a kép kísérti, és az anyai test képzelt jelenléte biztosítja az összes további szexuális találkozás hátterét, és minden vágy később e tapasztalat származékaként értelmezhető.

A kiállítás második két hetében pedig a Zando videó helyét elfoglalja Veres Júlia hat darabos fotósorozata, Erekció (1976)címmel. Míg a cím egy fallikus vizualitásra enged asszociálni, addig a képeken egy női mellbimbó megkeményedésének folyamata van dokumentálva. Veres Júlia a testfragmentálás ilyen radikális vállalásával beszél az elhallgatott női testtapasztalat meglétéről, jogosságáról, kiszakítva ezt a testrészt, ti. a női mellet, ábrázolásának gyakorlatilág egyetlen elfogadott, a tápláláshoz (szoptatáshoz) kapcsolódó bemutatásából.” (Oltai Kata)

A kiállítás létrejöttéhez külön köszönet: acb galéria, Missionart galéria, Video Data Bank – The Art Institute, Chica

Kurátor: Oltai Kata

Facebook esemény

Ujj Zsuzsi: Tükör a falon III/a, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon VIII/a, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon I, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon IX, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon XII, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon II/a, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon XI, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon II/a, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon IV, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon II,b 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon II,c 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon II,d 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon III_aaa, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon II,e 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon II,f 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon VII, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon III,aa 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon III,b 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon X, 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon VIII. 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon VII,a 1989
Ujj Zsuzsi: Tükör a falon III,c 1989
Tükör a falon. Ujj Zsuzsi képsorozata a FERI-ben
Tükör a falon. Ujj Zsuzsi képsorozata a FERI-ben