Czóbel Béla – nyomatok, rajzok, karikatúrák.

2014. május. 29. - 2014. június. 24.

„…Czóbel egész alkotói pályája során nemcsak mennyiségben, de minőségben is komoly grafikai lapokat adott ki a keze közül. Ezek között egyaránt található szénnel, ceruzával, tussal, vörös vagy barna krétával, sőt filctollal is készült egyedi grafikák, festői hatású, változatos méretű akvarellek és pasztellek, valamint figyelemreméltó sokszorosított nyomtatok: litográfiák, rézkarcok vagy hidegtű-alkotások. Czóbel még ahhoz a művészgenerációhoz tartozott, amelynek tagjai számára a rajzolás napi alaptevékenység volt. A kiállításokon bemutatott grafikák és a napi rajzi tevékenységet rögzítő visszaemlékezések mellett magának a művésznek az ajándékozásai is azt bizonyítják, hogy nem tartotta festményeinél értéktelenebbnek grafikáit, közgyűjteményeknek is adományozott ezekből.” (Bodonyi Emőke)

A MissionArt Galériában kiállított művek is tükrözik Czóbel művészetének sokszínűségét. A sokszorosított művek közül a legkorábbi az 1912 körül készült rézkarc (Ülő nő), de jelentős lapokat állítunk ki az 1920-as évek körül, Németországban született litográfiái és rézkarcai közül is. Izgalmas darabja a tárlatnak Czóbel plakát-litográfia terve, melyet az 1926-os párizsi Coloniale Expora készített. Ezek a grafikák nagyon ritkán szerepelnek a galériák vagy az aukciós házak kínálatában. Különlegességnek számít az 1962-ben, a párizsi Zak Galériában rendezett kiállításához készült plakátja, amelyen nyomon követhetjük a készülés különféle fázisait, az eredeti kőről nyomott kislány portrétól a vörös krétával modellált terven át, egészen a három lépésben készült végső megoldásig. A különféle technikájú aktokon és portrékon kívül különlegesség kortársairól készült karikatúrái, melyek eddig szintén ritkán voltak láthatók kiállításon.

Galerie Zak 1962 kiállítási plakát 01
Galerie Zak 1962 kiállítási plakát 03
Galerie Zak 1962 kiállítási plakát 02
Galerie Zak 1962 kiállítási plakát 04
Galerie Zak 1962 kiállítási plakát 00
Női fej
Leány (Toalettasztal mellett álló fiatal nő), 1922
Gyöngysoros író nő
Ülő nő, 1912 körül
Fiú
Kislány kalitkával, 1921
Expo Coloniale, 1926 Paris
Nő profilból
Ülő akt
Karikatúra 01
Karikatúra 02
Karikatúra 03
Karikatúra 04
Karikatúra 05
Karikatúra 06
Karikatúra 07
Karikatúra 08
Karikatúra 09
Karikatúra 10
Karikatúra 11
Lépő férfi