Magyarok Párizsban

2016. szeptember. 20. - 2016. november. 12.

A MissionArt Galéria legújabb kiállítása olyan festők műveit mutatja be, akiknek életében és munkásságában fontos szerepet játszott a francia főváros.

Párizs már a 19. század vége óta meghatározó helyszíne a magyar művészek külföldi szerepléseinek, akár mint a kezdő művészek tanulmányainak, akár mint egy már kész művész termékeny időszakának színhelye. Sok-sok nevet sorolhatnánk, akik hosszabb-rövidebb időt töltöttek a városban, és számos alkotásuk létrejötte kötődik Párizs különböző helyszíneinek valamelyikéhez. E tárlaton – természetesen a teljesség igénye nélkül – emeltünk ki néhány olyan alkotót, akikre illenek a fenti megállapítások, és akik a magyar művészettörtének és a magyar műtárgypiac kiemelkedő jelentőségű alakjai. Időben majd egy évszázadot ölel fel annak a 14 művésznek 27 alkotása, Fónyi (Friml) Géza 1905 körül készült művétől, Csernus Tibor 2001-ben festett, nagyméretű vásznáig. Rajtuk kívül Bálint Endre, Czóbel Béla, Mikola András, Perlrott Csaba Vilmos, Prinner Anton, Réth Alfréd, Rippl Rónai József, Tihanyi Lajos, Vajda Lajos és Viktor Vasarely művei szerepelnek ezen a figyelemre méltó válogatásban.

(1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.)

A kiállításhoz kapcsolódó előadások:

október 5. 17 óra – Barki Gergely: Magyar vadak és kubisták Párizsban

október 13. 17 óra – Kratochwill Mimi: Magyarokkal Párizsban

október 19. 17 óra – Dr. Passuth Krisztina: Párizs – Budapest: a kubizmustól az op-art-ig

október 26. 17 óra – Jurecskó László: Nagybánya – Párizs – Nagybánya, a neós stílus kialakulásának kezdetei

november 9. 17 óra – Barki Gergyely

Bálint Endre: Felszállott a szépségmadár, 1961
Bálint Endre: Szerb kálvária, 1972
Czóbel Béla: Párizsi házak, 1954
Czóbel Béla:Mimóza csokor, 1930-as évek
Czóbel Béla: Olvasó nő, 1940 körül
Csernus Tibor:Hogarth (Camera), 2001
Huszár Imre: Tamburás lány, 1930-35
Huszár Imre: Kislányfej
Fónyi Friml Géza: Csizmát húzó
Mattis-Teutsch János:
Mattis Teutsch János: Faplasztika, 1928 körül
Perlrott Csaba Vilmos: Csendélet ablak előtt
Réth Alfréd: Absztrakt kompozíció, 1935
Réth Alfréd: Kompozíció, 1960
Réth Alfréd: Kompozíció
Rippl-Rónai József: Nimfák hajléka
Rippl-Rónai József: Fiatal nő portréja, 1916-18
Rippl-Rónai József: Caroussel (Körhinta), 1893
Anton Prinner (Prinner Anna): Fekvő akt szobor
Tihanyi Lajos: Férfi akt, 1912
Vajda Lajos: Nyakkendős önarckép, 1925
Vasarely Viktor: Kompozíció, 1952
Vasarely Viktor:Szobor (Multiplika) 2/150
Vasarely Viktor: Szobor (Multiplika) 2/150 hátoldal
Vértes Marcell: Ablaknál, 1950
Mikola András: Lapok a párizsi vázlatfüzetből, 1905-06
Mikola András: Párizsi híd, lovakkal
Mikola András: Párizsi híd (Házakkal)
Mikola András: Coté de Grace, 1906
Mikola András: Lábát mosó nő / Coté de Grace hátoldala
Mikola András: Álló női akt
Mikola András: Férfi akt (Róma)
Mikola András: Női hátakt
Mikola András: Ülő akt
Enteriőr
Enteriőr
Enteriőr
Enteriőr
Enteriőr