Fotóművek a MissionArt Galériában (Virtuális kiállítás)

2020. május. 20. - 2020. június. 09.

Fotóművek a MissionArt Galériában (Egy elmaradt kiállítás online változata)

A MissionArt Galéria néhány éve kezdett intenzívebben foglalkozni a kortárs képzőművészet azon területével, amelyben a fotót magától értetődő technikaként alkalmazzák a művészek.  Ennek előzményei az 1920-as évekre nyúlnak vissza, de a 60-as évektől már gyakoribb használata, a 80-as évektől pedig szinte beépült a progresszív művészet technikai tárházába. A MissionArt Galéria kollekciójában található Ujj Zsuzsi teljes fotós életműve, valamint Baranyay András, Gyarmathy Tihamér, Kocsis Imre és Szabados Árpád hagyatékának fotóműveket tartalmazó része. Galériánk a kezdetektől mutat be és árusít fotóműveket, az elmúlt években Gémes Péter, Ujj Zsuzsi, feLugossy László, Kocsis Imre, Gyarmathy Tihamér műveiből rendeztünk önálló tárlatokat. Az itt látható képek sorát a MissionArt falain mutattuk volna be, de mivel a járvány miatt ez elmaradt, így legalább mégis megtekinthető a válogatásunk.  Az egyes művek megvásárolhatók Galériánkban a június 1-i nyitás után, ahol élőben megtekinthetők, de kérjük jelezze előzetesen e szándékát, hogy előkészíthessük érkezése idejére. A 061 3028587-es  telefonszámon, vagy a budapest@missionart.hu emailcímen teheti ezt meg. Az árlista itt alább, egy csatolt dokumentumban olvasható. Az egyes képekre kattintva a következőre lépteti a program.

Baranyay András
Baranyay András
Baranyay András: Engesztelés, 2004.
Csabai Renátó: Kate Moss, 2018
Csabai Renátó: Joseph Beuys, 2018
Csontó Lajos
Csontó Lajos
Eperjesi Ágnes: Cím nélkül, 1988.
feLugossy László: Téma IV. (akciófotók), 1977
Gémes Péter: Herakleitos 1-2, 1989.
Gémes Péter: Fotografikus etűdök, 1992
Gémes Péter: Fotografikus etűdök, 1989-1992
Gémes Péter: Predellum (Herakleitos IV.) I., II., III., 1989.
Gyarmathy Tihamér
Gyarmathy Tihamér: Fotogram, 1951/1964
Gyarmathy Tihamér: Fotogram, 1952/1964.
Kerekes Gábor: Készülődés, 1987.
Kína/Vető János: Az elrepülő lélek, 1987
Kína/Vető János: Újévi kép, 1988
Kocsis Imre: Polycolor, 1985.
Kondor Béla: Fotogrammok a Csend sorozatból I. (Másolat az eredetiről), 1972
Kondor Béla: Fotogrammok a Csend sorozatból II. (Másolat az eredetiről), 1972
Kondor Béla: Fotogrammok a Csend sorozatból III. (Másolat az eredetiről), 1972
Kondor Béla: Fotogrammok a Csend sorozatból IV. (Másolat az eredetiről), 1972
Koronczi Endre
Koronczi Endre
Swierkiewicz Róbert: Templom bejárat, Madras, 2004
Swierkiewicz Róbert: Gaunin oltár, Madras, 2004,
Szabados Árpád: H-nak Rembrandtról, 1981
Szabados Árpád: Akt, 1981 k.
Szabados Árpád: Akt, 1982-83
Szilágyi Lenke: Cím nélkül, 1988
Szöllősi Géza: Project Tongue, 2004, Maidstone, Candela from Spain
Szöllősi Géza: Project Tongue, 2004, Maidstone, Min from China
Tóth György: Cím nélkül, 1988
Ujj Zsuzsi: Kontakt 1990/2018 (az Esztergomi Fotóbiennáléra készült fotókról), 2018
Ujj Zsuzsi: Fóliás V., 1986
Ujj Zsuzsi: Fóliás I., 1986
Ujj Zsuzsi: Tükrös öles, 1986
Verebics Ágnes: Maszkjaim, 2017
Verebics Ágnes: Maszkjaim, 2017
Verebics Ágnes: Maszkjaim, 2017
Bánki Ákos
Bánki Ákos
feLgussy László
Molnár Ágnes Éva
Szabó Attila
Varga Éva
Verebics Ágnes