ÉLŐ KÖZVETÍTÉS! április 25. 17.30. Duranci Béla könyvbemutatója a MissionArt Galériában

Részlet a kötetből:

“Üldögéltünk, cigarettáztunk és néztük a töltést. Merthogy a Duna nem látszik. Párizsról beszélgettünk, a nagy csarnokokról, meg általában a piacról, mint a legkülönfélébb népség találkozóhelyéről. Aztán visszapergettük, mi minden történt azóta, hogy azon a bizonyos augusztusi vasárnapon itt vendégeskedtünk a mi kövér Sztoján Vujicsicsunknál. Azt mondja Kondor:

– Tudtam én már akkor, hogy nem fogsz te kisseprővel a középkori templomromok közt guggolni, hála Pap Gábornak és Nagy Istvánnak. Nélkülük nem is jöttél volna a Bécsi utcába. Most megint a búskomor festő hozott össze bennünket itt.

És megtárgyaltuk a pályamódosításom utáni mérföldköveket, első pesti tartózkodásomtól kezdve máig. Abban hamar egyetértettünk, hogy Németh Lajosnak jelentős szerepe volt az egészben. Én még hozzátettem:

– No meg a tartalmas beszélgetéseknek a Bécsi utcai műteremben…

– …ami külön fog tetszeni Lajosnak. Most meg Solymár a soros ami a vajdasági magyarok képtárát illeti – szögezte le Kondor.

Egy szó, mint száz, megállapítottuk, hogy a Kondor-műterem volt a szakmai sorsfordítóm kiindulópontja, és nem a románkori szobrászat. Nem állt szándékunkban kétségbe vonni a középkori kreativitás kihívó titkait, se lebecsülni a román kor kőfaragóit és építészeit, inkább csak azt hangsúlyoztuk, hogy semmi kedvünk időhatárok közé szorított szakterületen dolgozni, legyen az középkori vagy modern művészet.”

E kötetet, mint írójának életét, keresztül-kasul átszövik egyfajta láthatatlan, de mégis érzékelhető szálak. E szálak a térbeli és időbeli dimenzióknak azokat a kitüntetett pontjait kötik össze – néha hálószerűen, máskor esetleges, rendszertelen szerkezetben –, amelyek Duranci Béla szabadkai művészettörténész életéhez vagy emlékezetéhez kötődnek. Ha egy megfelelő kifejezést keresnénk a történetekben zajló események és a bennük szereplő személyek kapcsolati hálójának érzékeltetésére,  talán a szinkronitás lenne a legmegfelelőbb szó. Duranci életének helyszínei más, a múltban lezajlott események helyei is, amelyeket egy időtengely fűz össze úgy, hogy a tengely különböző (idő)pontjain lévő történések az emlékező által kapcsolatba kerülnek egymással. Ugyanígy a naptár maga, az időpontok,  amelyek Béla életében és emlékezetében kitüntetett szerepet játszanak, illetve a naptár évről évre ismétlődő napjai szintén  pontok egy másik, már térbeli tengelyen, amikor egy adott napon, de más-más helyszíneken történt dolgok fűződnek fel erre a láthatatlan szálra. Folyamatosan történnek a dolgok térben meg az időben, és az emberi emlékezet e dolgokat sorba és rendszerbe rakja. A téridő négydimenziós szerkezetében bizonyos ismétlődések is előfordulnak. A kötetben leggyakrabban előforduló szavak az ugyanekkor, ugyanitt, ugyanerről, ugyanezt, ugyanebben és hasonló kifejezések, amelyek mind valamiféle egyezésre, ismétlődésre, hasonlóságra utalnak. Az emlékezés az egy helyen, de más időben, és az egy időben, de más helyszínen zajló eseményeket történetté, majd közös emlékezetté válva történelemmé rendezi. E kötet egyik legnagyobb erénye és egyben varázsa, hogy a személyes emlékek sora folyamatosan egybefonódik, így szinkronba, az emlékező révén pedig kölcsönhatásba kerül a történelem nagyobb léptékű eseményeinek láncolatával. A naplórészletek három fő szereplője maga az író, valamint Kondor Béla és a közös barát, Németh Lajos művészettörténész. A folyamatosan lejegyzett emlékek közös életük, találkozásaik olyan apró, vagy aprónak tűnő momentumait idézik föl és teszik maradandóvá, amelyek eltűntek volna a személyes emlékezet süllyesztőjében. A művészet hozta és kötötte össze hármójukat, és ahogy olvassuk majd e sorokat és oldalakat, úgy válnak az emlékek építőkövekké, ahogy a történetek történelemmé, a művészet jelen idejű eseményei pedig a művészet történetévé sűrűsödnek.