„Segítsünk Ajnának, hogy teljesen meggyógyuljon!”

18 July 2012 - 05 September 2012

Az alig 33 éves Gábriel Ajnát 2011. november 25-én súlyos agyvérzés érte, amelyet három életmentő műtét követett. Decemberben Ajna képeiből kiállítást rendeztünk, azzal a nem titkolt céllal, hogy az azokból és a tombolából befolyt teljes összegből felépülését támogassuk. Állapota azóta sokat javult, mozgása teljesen koordinált, beszéde is egyre jobban alakul, azonban írni és olvasni még nem tud. Sajnos a látásával továbbra is komoly problémák vannak.

Gyógyításának költségei jóformán felemésztették azt az összeget, amit a decemberi akciónk alkalmával sikerült összegyűjteni, ezért a művész barátai felvetették egy újabb kiállítás ötletét. A MissionArt Galéria ennek a kezdeményezésnek ad helyet. A tárlaton Ajna kórházban készült rajzain kívül barátai, valamint a galériához tartozó művészek, külön erre a célra, csak ez alkalomból felajánlott, képei is – az eredeti ár 50%-ért – megvásárolhatók lesznek. Az így befolyt teljes összeg remélhetőleg fedezni fogja Gábriel Ajna további gyógykezeléseit.

Szeretettel várunk mindenkit a megnyitóra2012. július 18-án, szerdán 18 órára, amin már Ajna is részt tud venni.


A támogató művészek névsora:

Almásy Otília, Bab Zsili, Balogh Csaba, Bánki Ákos, Bodor Lilla, Borsos Lőrinc, Bukta Imre, Csabai Renátó, Csató József, Csontó Lajos, Erdei Ildikó Virág, Énzsöly Kinga, Farkas Kata, feLugossy László, Fischer Judit, Földi Péter, Gazdag Ágnes, Gaál József, Góra Orsolya, Jakatics-Szabó Veronika, Karácsonyi László, Király Gábor, Kovács Alida, Könyv Kata, Krasznai Beatrix, Kulcsár Balázs, Martin Henrik, Miklós Hajnal, Ocztos István, Őry Annamária, Pap Gitta, Péterfy Ábel, Schumy Éva, Sebestyén Ágnes, Seres László, Sinkó István, Staudt Ágnes, Stefanovits Péter, Swierkiewicz Róbert, Szabados Árpád, Szabó Eszter, Szanyi Borbála, Szemethy Imre, Szenteleki Gábor, Szuharevszki Mihály, Szurcsik József, Takács Máté, Valkó Gyula, Verebics Ágnes, Verebics Katalin

Almásy Otília: Önarckép, 2005
Bab Zsili: Szóbuborékolók, 2012 /ELADVA/
Balogh Csaba: Művészettel, 2012
Bánki Ákos: Dionüszosz sorozat, 2011 /ELADVA/
Bodor Lilla: Éjjeli hívás, 2011 /ELADVA/
Borsos Lőrinc: Égő autó, 2012 /ELADVA/
Bukta Imre: Fej nélkül, 2010
Csabai Renátó: Vakok, 2011
Csató József: Lány, 2007
Csontó Lajos: Don´t touch, 2005 /ELADVA/
Csontó Lajos: Sacra cuore, 2005
Erdei Ildikó Virág: Winter Collection, 2012 /ELADVA/
Énzsöly Kinga: Gyógyuló seb, 2006 /ELADVA/
Farkas Kata: SMS könyv-illusztrációk I. 2011.
Farkas Kata: SMS könyv-illusztrációk II. 2011
Farkas Kata: SMS könyv-illusztrációk III. 2011
feLugossy László: Harisnya Frazív I., 2003 /ELADVA/
Fischer Judit: Tojás, 2010
Földi Péter: Fuldoklás kijelölt pályán /ELADVA/
Gaál József: Rajz a ″Samsara″ sorozatból, 2006 /ELADVA/
Gaál József (1960–): Mazoch Lyra II., 1990
Gazdag Ágnes: Gumimaci, 2009 /ELADVA/
Jakatics-Szabó Veronika: Elysiumi mezők, 2003
Karácsonyi László: I want this right now!!!, 2011 /ELADVA/
Karácsonyi László: Szófán, 2012 /ELADVA/
Király Gábor: Újhullám, 2001 /ELADVA/
Kovács Alida: Viszony I.
Kovács Alida: Viszony II.
Könyv Kata: Ezer, 2007
Kulcsár Balázs: „92-400”
Martin Henrik: Bodhidharma
Miklós Hajnal: Kajak II., 2010 /ELADVA/
Ocztos István: 2011 02 14-02 /ELADVA/
Ocztos István: 2011 02 13-06 /ELADVA/
Őry Annamária: Rózsák, 2012
Pap Gitta: Szieszta
Péterfy Ábel: Viharos táj, 2010
Schumy Éva: Tűztánc, 2004
Sebestyén Ágnes: Ablak, 2007-2008
Sebestyén Ágnes: Vatár és lovacska, 2010 /ELADVA/
Sebestyén Ágnes: Anyu, 2010
Sebestyén Ágnes: Szerelmem Zorro, 2010
Sebestyén Ágnes: Heni, nee-nee-nee-nee-neee, 2010
Seres László: Vázlat, 1972
Sinkó István: Nő az ablaknál, 2012
Staudt Ágnes: Sziget, 2012
Stefanovits Péter: Kalandok a térben, 1991
Szabados Árpád: Egyperces
Szabados Árpád: Nyári karácsonyfa /ELADVA/
Szabó Eszter: Reál, 2009 /ELADVA/
Szabó Eszter: Részlet a Paradicsom visszahódítása c. videóból I., 2011
Szabó Eszter: Részlet a Paradicsom visszahódítása c. videóból II., 2011
Szabó Eszter: Részlet a Paradicsom visszahódítása c. videóból III., 2011
Szanyi Borbála: Csendélet, 2009
Szemethy Imre: Képkockák, 2010
Szenteleki Gábor: Könyvgomba 01., 2011
Szuharevszki Mihály: Bambi, 2010 /ELADVA/
Szuharevszki Mihály: Dream,  2010
Szuharevszki Mihály: Fiú, 2010
Szurcsik József: A városlakó, 2012 /ELADVA/
Takács Máté: Elemi iskola (Apa keze), 2006
Ujj Zsuzsi: Seprűs, 1985
Valkó Gyula: Kalbak Tash, 2008-2009
Verebics Ágnes: Bálint, 2011 /ELADVA/
Verebics Ágnes: Medveállatka, 2011
Verebics Ágnes: Riadt vörös vari, 2011 /ELADVA/
Verebics Katalin: Agárdi sellő, 2011 /ELADVA/
Gábriel Ajna: Rajzok I-XVI., 2012
Gábriel Ajna: Verebics Kati
Gábriel Ajna: Az idő angyala, 2009
Gábriel Ajna: A kányádi sorozatból: A szélkakasok, 2008
Gábriel Ajna: A világító földgömb, 2009
Gábriel Ajna: Antik enteriőr: Dédi, a babám, a varázsdoboz és az ólomkatona, 2009
Gábriel Ajn: A nagyszerű Nagymamám, 2011
Gábriel Ajna: Erdélyi csendélet, 2006
Gábriel Ajna: Mari, 2010 ″Érzéki sorozat″
Gábriel Ajna: Az igazi Dr. Szöszi, ″Érzéki sorozat″, 2011
Gábriel Ajna: Arabella, 2011
Gábriel Ajna: Ismeretlen lány V., 2011
Gábriel Ajna: Ismeretlen fiú, 2011
Gábriel Ajna: Ügyvédlány, 2011
Gábriel Ajna: Akció, 2002
Gábriel Ajna: Nuclear zone, 2003
Megnyitó (2012. július 18.)
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó
Megnyitó